English Magyar WAI

Hír olvasása

Tisztességtelen a magyar fogyasztókkal a Ryanair! Jár a kártérítés az utasoknak!

2018-07-23 15:36:09

A FEOSZ határozott álláspontja az, hogy tömeges esetek felelős légifuvarozók esetében nem fordulhatnak elő. Nem tisztességes eljárás az, hogy gazdasági érdekek miatt, az utasok ne kapják meg a légi fuvarozók, így a Ryanair szerződésben vállalt, és az utasok által kifizetett szolgáltatásait.

A Montreali Egyezmény szigorú felelősségi szabályokat állapít meg többek között a fenti esetekben, ennek keretében az egyezmény előírja, hogy a poggyászszállítás során bekövetkező megsemmisülés, elvesztés, kár vagy késedelem esetén a fuvarozó felelőssége utasonként 1000 különleges lehívási jogra (SDR) korlátozódik. Kivétel, ha az utas, amikor az ellenőrzött poggyászt a fuvarozónak átadta, külön kiszolgáltatási érdekbevallást tett, és az ezért felszámított esetleges pótdíjat megfizette. Ebben az esetben a fuvarozó a bevallott összeg erejéig felel, hacsak nem bizonyítja, hogy ez az összeg a feladónak a kiszolgáltatáshoz fűződő tényleges érdekét meghaladja.

Az SDR, azaz a különleges lehívási joggal kapcsolatban említett összegek esetében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által meghatározott különleges lehívási jog alkalmazandó. Így ezen összegeket kell a nemzeti valutákra átváltani. Jelenleg 1 SDR, kb. 390 Ft.

Ez tehát a kártérítési összeg maximuma, azonban ennek csak töredék összegét szokták a légi fuvarozók megfizetni. Ugyanis nekünk utasoknak kell tudnunk bizonyítani, hogy pontosan mekkora kár ért minket. Ezt pedig sokszor nehéz összegszerűsíteni és bizonyítani. Ha a csomag késése miatt bármit vásárolnunk kell, arról kérjünk számlát, hogy utóbb azt be tudjuk nyújtani. És sajnos fel kell készülni arra, hogy ne csak a feladott poggyászunkban legyenek az alapvető fontosságú holmik, hanem adott esetben a kézipoggyászban is.

Ugyanakkor ismerve a Ryanair eddigi hozzáállását, sajnos elég kicsi az esély arra, hogy az utasok valóban kapnak kártérítést. Ugyanis nincs telefonos magyar nyelvű ügyfélszolgálat, nincs magyarországi fióktelep, vagy legalább egy kézbesítési cím, ahova fordulhatnának a magyar utasok.

Rengeteg különféle mondvacsinált indokkal utasítja el a panaszokat a Ryanair, de a jogszabály meghatározza azt is, hogy mikor mentesül a fuvarozó. A fuvarozó viseli a felelősséget azért a kárért, amelyet az utasok, a poggyász vagy az áru légi fuvarozása során előállt késedelem okozott. Kizárólag akkor nem terheli felelősség a késedelem miatt bekövetkezett kárért, ha bizonyítja, hogy ő maga, az alkalmazottai és megbízottai minden ésszerűen szükségessé váló lépést megtettek a kármegelőzés érdekében, vagy azt bizonyítja, hogy lehetetlen volt, hogy ő maga, az alkalmazottai vagy megbízottai ilyen lépéseket tegyenek.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége évek óta szorgalmazza, hogy a kormány készítse el az új fogyasztóvédelmi politikáját. Ebben az esetben a jogalkotó számára meg lehetne határozni, hogy pontosan mely területek fogyasztóvédelmi szabályozását kell felülvizsgálni. Például a fogyasztóvédelmi törvényben a közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozások esetében szigorú szabályokat találunk az ügyfélszolgálatok működtetésével kapcsolatosan, legyen szó személyes panaszkezelésről, vagy az öt percen belüli kötelező élőhangos telefonos elérhetőségről. Hasonló előírások vonatkozhatnának a légi társaságokra is.